2010. április 27., kedd

Burfi (Indiai tejkaramella)

Ezt a tejből készült édességet templomainkban minden hajnalban felajánljuk az Úr Krisnának. Elkészítése kissé időigényes ugyan, de az eredmény bőven kárpótolni fog a fáradtságért!

Hozzávalók: 1,5 l zsíros tej, 5 dl tejszín, 250 g cukor

Az összes hozzávalót összekeverjük egy vastag falú (lehetőleg rozsdamentes acél) nagy lábasban, és felforraljuk. Ekkor úgy állítjuk be a lángot, hogy a tej állandó forrásban legyen, de ne fusson ki. A tej besűrítéséhez türelmesnek kell lennünk, hiszen akár egy óra hosszat is eltarthat. Egyfolytában és egyenletesen kevergetjük, hogy le ne ragadjon. Ahogy sűrűsödik, egyre gyorsabban kavarjuk. Addig főzzük, míg a burfi barna, egész sűrű és ragacsos nem lesz. A burfi ízesítés nélkül is nagyon finom, de ha mégis ízesíteni akarjuk, akkor ezen a ponton belekeverhetünk darált olajos magvakat (úgymint diót, mandulát, stb.), citromhéjat és -levet, pirított kókuszreszeléket vagy őrölt kardamomot. A masszát a munkalapra öntjük, műanyag spatulával jól átgyúrjuk, és egy tálcán 2.5 cm vastag téglalapot formálunk belőle. Teljesen kihűtjük, majd kockákra vágjuk.
Elkészítési idő: 1 óra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése