2010. március 21., vasárnap

Gyümölcskosár cassata torta recept


Hozzávalók 1 kicsi kapcsos tortaformához:

A tésztához: 2 tojás, 15 dkg barna cukor, 1 cs vaníliás cukor, 10 dkg olvasztott étcsokoládé, 20 dkg liszt, fél csomag sütőpor (vagy 1 tk szódabikarbóna), tej (én rizstejet használtam hozzá)
A krémhez: 25 dkg ricotta (krémes állagú - dobozban kapható), 1 ek méz, 1 mk őrölt fahéj, 1 citrom reszelt héja, 2 dl habtejszín
A kosárfonáshoz: vakrémes bevonó massza
Továbbá friss gyümölcsök, tortazselé, citromlé, cukor


A tésztához habosra kevertem a tojásokat a cukorral.
Majd ebbe belekevertem a gőz felett felolvasztott étcsokoládét.
A lisztet összekevertem a sütőporral, majd ezt is belekevertem a krémbe.
Pici tejjel lazítottam a tésztán.
A formát kiolajoztam vékonyan, majd liszttel körbehintettem.
Beleöntöttem a masszát, majd előmelegített sütőben (180 fok) kb. 30 percig sütöttem.
Amikor elkészült kivettem a formából, és kihűtöttem.


A krémhez felvertem kemény habbá az eleve édesített habtejszínt.
A ricottát a mézzel, és a fűszerekkel kikevertem, majd belekevertem a tejszínhabba.
Hűtőbe tettem felhasználásig.


A kosárfonathoz egy speciális, tortadekoráló port használtam.
A fehér por felét (kb. 175 gramm) 1 nagy ek kakaóporral, és 3 ek olvasztott vajjal sűrű krémmé kevertem, majd beletöltöttem egy kosárfonó mintázatú nyomócsővel ellátott habzsákba.
A kosárfonást először egy sima tányéron gyakoroltam, javaslom, ha még nem készítettél ilyen mintát, te is ezzel kezd. A fotókon szemléltettem, hogy pontosan hogyan kell a fonást, úgymond csíkozva elkészíteni. Csak az eleje nehéz, aztán belejössz gyorsan a mintázásba.


Egyszóval a tortalapot kettébe vágtam úgy, hogy az alja egy vékonyabb lap legyen.
A felső vastag lapot belülről körbevágtam, jobban mondva kivágtam úgy, hogy egy kb. 1,5 cm vastagságú karikát kapjak.


Az alsó lapot megkentem vékonyan a krémmel.
Erre tettem a karikát, aminek az oldalát vékonyan átkentem a töltelékkel.
Erre a töltelékre rajzoltam rá a kosárfonatot.
Amikor elkészültem a fonással, a torta közepébe töltöttem az egész krémet.
A tortazselét a csomagoláson jelzett módon (pici tasakos verzió) elkészítettem, és még viszonylag melegen belemártogattam a cseresznyéket.
Ezeket tettem a torta közepére.
Felváltva piros, és fehér ribizliket is belemártottam a zselébe, ezekkel raktam körbe a torta szélét, úgy, hogy lelógjanak kissé a fonásra.
A sárgabarackokat, és a citromot felszeleteltem, rátettem a maradék helyekre, majd egy ecset segítségével azokat is átkentem a zselével.

narancstorta


Hozzávalók egy 24 cm-es kapcsos tortaformához:
Hozzávalók a tortalaphoz: 10 dkg margarin (vagy vaj), 8 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 2 tojás, 1 narancs reszelt héja (de a levét is tegyük félre), 15 dkg liszt, 1 púpozott tk sütőpor
Hozzávalók a krémhez: 1 zacskó zselatin (25 gramm), 5 dl kefir vagy joghurt, 2,5 dl tejszín, 4 narancs, 1 zacskó színtelen tortazselé, 20 dkg cukor
Díszítéshez: 2,5 dl tejszín, karamell csillagok
A puha margarint (vagy vajat) a cukorral, és a vaníliás cukorral habosra elkeverjük.
Egyenként beledolgozzuk az egész tojásokat, a narancs reszelt héját, majd beleszitáljuk a sütőporos lisztet.
Kikenjük margarinnal (vagy vajjal) a kapcsos tortaformát, a masszát belesimítjuk, és előmelegített sütőben kb.170 fokon 20-25 percig sütjük.
Rácson hagyjuk kihűlni.
A zselatint kb.0,5-1 dl vízzel csomómentesre keverjük, majd fölforraljuk.
A tésztánál megmaradt narancslevet, a kefirt vagy joghurtot, és a cukrot összekeverjük. Belevegyítjük a zselatint, és hűtőben megdermesztjük.
Közben 2 narancsot meghámozunk úgy, hogy a héjával együtt a fehér részt is eltávolítjuk. Éles késsel kivágjuk a gyümölcshúst, hogy hártya ne maradjon rajta.
Ha a krém megdermedt, lazán beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt.
A tortalapot visszatesszük a kapcsos formába, majd egy kevés krémmel megkenjük.
Erre a krémágyra fektetjük a narancsgerezdeket.
Rásimítjuk a maradék krémet, kissé megütögetjük a forma oldalát, aztán dermedésig hűtőbe rakjuk.
2 narancs levét a színtelen tortazselével csomómentesre keverünk, felforralunk, majd azonnal a torta tetejére öntünk.
A tejszínt a díszítéshez kemény habbá fölverjük, és a sárga zseléréteg tetejére tetszés szerinti formákat nyomunk.
Kevés kristálycukrot karamellizálunk, és sütőpapírra egy kés segítségével csillagokat húzunk. Ha megszáradtak, a torta tetején dekoratívan elrendezzük.

Pille szelet


Tésztához:

  • 38 dkg liszt
  • 8 dkg porcukor
  • 8 dkg zsír
  • 10 gszalagare
  • 1 db tojás
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 1 cs vaniliás cukor
  • 1 dl tej
  • 3 dkg margarin (a sütőlap bekenéséhez)

Krémhez :

  • 5 dltej
  • 5 dkgliszt
  • 5 dkg kristálycukor
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor

elkészítés

  1. A szalagárét a tejben feloldjuk.
  2. A lisztet a zsírral elmorzsoljuk, és az összes tésztához valóval, a szalagárés tejjel jól összegyúrjuk. Jól nyújtható, puha tésztát kapunk, ha szükséges, még pici tejet adhatunk hozzá.
  3. A tésztát 4 cipóba osztjuk, és egyenként vékony, kb. 30 x 22 cm-es lapokká nyújtjuk.
  4. A sütőt előmelegítjük, és a sütőlapot, vagy ha az nincs a tepsi hátulját, vékonyan bemargarinozzuk. A kinyújtott tésztát a nyújtófára lazán felcsavarjuk, és arról könnyen ráteríthetjük a sütőlapra. 200 C°-on kb. 8 perc alatt rózsaszínre sütjük.
  5. A kisült lapot tálcára csúsztatjuk, és jöhet a következő.
  6. Amikor a lapok kisültek, megfőzzük a krémalapot.
  7. A lisztet és a kristálycukrot simára keverjük a tejjel, és állandó kevergetés mellett főzzük, míg sűrű nem lesz. Ez kb. 15 percet vesz igénybe. Amikor megfőtt, kihűtjük, közben néha megkeverjük.
  8. A puha vajat kikeverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral.
  9. Amikor a krémalap teljesen kihűlt, összedolgozzuk a cukorral kikevert vajjal.
  10. Megtöltjük a lapokat, arányosan háromfelé osztva a krémet.
  11. A süteményt csak másnap szeleteljük, addig hűtőben tartjuk. Fogyasztás előtt 1-2 órával jó, ha kivesszük a hűtőből .

Meggyes tejespite


  • 25 dkg magozottmeggy
  • 3 tojás
  • 1,5 dl tej
  • 0,5 dl tejszín
  • 12 dkg liszt
  • 4 dkg cukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1 citrom héja, lereszelve
  • csipet só

formához

  • evőkanálnyi vaj
  • 2-3 ek kristálycukor

elkészítés

  1. Robotgéppel dolgozunk. Elsőként a tojásokat a kétféle cukorral habosra keverjük.
  2. Majd beleszitáljuk a lisztet, a csipet sóval. Újra keverjük.
  3. Végül a citromhéjjal ízesítjük, a tejjel és tejszínnel lazítjuk a tésztát.
  4. Teljesen simára keverjük.
  5. Egy 24 cm-es porcelán piteformát gondosan kivajazunk, cukorral megszórunk. Beleöntjük a tejes tésztát, rászórjuk a meggyszemeket.
  6. Vízzel félig megtöltött tepsibe tesszük a formát és 170 fokra előmelegített sütőben, kb. 12 perc alatt megsütjük a pitét.
  7. Langyosan megesszük az egészet:-).

Amerikai krémes


A tésztához:

  • 7 tojás sárgája
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 2 ek kakaó
  • 13 ek víz

A krémhez:

  • 7 tojás fehérje
  • 7-10 ek cukor
  • 2 cs vaníliás pudingpor
  • 6 dl víz

Díszítéshez:

  • 3-4 dl tejszín (vagy Hulala)
  • reszelt csokoládé
  • elkészítés

  • A tojás sárgáját kikeverjük a cukorral, a vízzel, majd hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet és a kakaót.
  • Közepes lángon (kb 180 fok) kb. 20 percig süjüki. (A tepsi mérete: 27 x 37 cm.)
  • A tojás fehérjét a cukorral kemény habbá verjük.
  • A pudingport a vízzel simára keverjük és felfőzzük. Még forrón összekeverjük a habbal és a tészta tetejére kenjük.
  • További 10-15 percig szintén közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Majd hagyjuk teljesen kihűlni.
  • A tejszínt kemény habbá verjük, és a teljesen kihűlt tészta tetejére kenjük. Reszelt csokoládéval jól megszórjuk.

Két emelet boldogság


Tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 15 dkg puha vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 2 db tojás
  • 4 ek méz
  • 1 cs sütőpor
  • kevés tej (az összegyúráshoz, ha szükséges)

Krémhez:

  • 7 dl tej
  • 2 cs vaníliás pudingpor
  • 2 ek liszt
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor

Töltelékhez:

  • 2-3 db konzerv barack (vagy 1 cs zselécukor)
  • 0,5 dl rum
  • 2 ek kakaó
  • 1 csbabapiskota

Mázhoz:

  • 1 tábla étcsokis tortabevonó

elkészítés

  1. A hozzávalókból tésztát gyúrunk, ha szükséges, kevés tejet használjunk az összegyúráshoz.
  2. A tésztát három részre osztjuk, és vékonyra nyújtjuk. (kb. 40 cm x 20 cm-esre)
  3. Erős tűzön, tepsi hátán világosra sütjük. (Vigyázzunk nagyon könnyen megég!) Laponként kb 10 perces sütési idővel számolhatunk.
  4. A tejet a pudingporral és a liszttel sűrűre főzzük, és kihűtjük.
  5. A vajat kikeverjük a cukorral, majd alaposan hozzákeverjük a kihűlt pépet. Két részre osztjuk.
  6. Az egyik felébe belekeverjük a kakaót, a másikba a darabolt barackot, vagy zselét.
  7. Kevés rumot adunk a krémhez.
  8. Az alsó lapot megkenjük a kakaós krém felével, és rárakjuk a rumba áztatott babapiskótát.
  9. Rákenjük a maradék kakaós krémet.
  10. Rátesszük a második lapot.
  11. Erre kenjük a barackos krémet,és befedjük a harmadik lappal.
  12. Gőz felett megolvasztjuk a tortabevonót és a tetejére simítjuk.
  13. Másnap szeleteljük.

2010. március 14., vasárnap













Kávés tekercs

Hozzávalók:
A tésztához:
2 dl lefőzött kávé (cukor nélkül); 1 evőkanál rum; 6 dkg kakaópor; 40 dkg háztartási keksz; 3 dkg porcukor
A krémhez: 15 dkg Rama Sütőmargarin; 3 dkg kókuszreszelék; 9 dkg folyékony méz; 1 csomag vaníliás cukor; 6 dkg porcukor

Elkészítése:
A háztartási kekszet ledaráljuk, hozzáadjuk a cukrot, kakaót, rumot és összekeverjük. A kávét a kekszhez öntjük és tésztává gyúrjuk. A tésztát sodrófával egy kristálycukorral megszórt alufólián téglalap alakúra nyújtjuk. A margarint, a vaníliás cukorral és a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a mézet és a kókuszreszeléket. Összekeverjük, megkenjük vele a tésztát. A fólia segítségével feltekerjük, és lehűtjük







Kávés tekercs

Hozzávalók:
A tésztához:
2 dl lefőzött kávé (cukor nélkül); 1 evőkanál rum; 6 dkg kakaópor; 40 dkg háztartási keksz; 3 dkg porcukor
A krémhez: 15 dkg Rama Sütőmargarin; 3 dkg kókuszreszelék; 9 dkg folyékony méz; 1 csomag vaníliás cukor; 6 dkg porcukor

Elkészítése:
A háztartási kekszet ledaráljuk, hozzáadjuk a cukrot, kakaót, rumot és összekeverjük. A kávét a kekszhez öntjük és tésztává gyúrjuk. A tésztát sodrófával egy kristálycukorral megszórt alufólián téglalap alakúra nyújtjuk. A margarint, a vaníliás cukorral és a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a mézet és a kókuszreszeléket. Összekeverjük, megkenjük vele a tésztát. A fólia segítségével feltekerjük, és lehűtjük

Kókuszkrémmel töltött csokirolád - liszt nélkül

Tészta készítés

Hozzávalók

Tésztához:
  • 20 dkg kristálycukor
  • 5 dkg kakaópor
  • 5 tojás

Krémhez:
  • 0,5 l habtejszín
  • 3-5 evőkanál cukor
  • 15 ml rum
  • 10 dkg kókuszreszelék

Diszitéshez csokidara


Válaszd szét a tojásokat, majd a sárgákba keverd bele a tészta többi összetevőjét. Picit kemény lesz, ne rettenj meg tőle. Verd fel a tojások fehérjéket kemény habbá, és óvatosan forgasd bele a félkész tésztába (ez se kezdődik egyszerűen, de ahogy törik a tojáshab, úgy lazul az egész.
Sima gászsütő tepsibe tegyél sütőpapirt, majd a süti tésztáját egyenletesen teritsd el benne.
Előmelegitett sütőben 160 fokon, kb. 20-25 perc alatt sül meg, érdemes 20. percnél tűpróbát végezni.
Ha a tészta kész, vedd ki a sütőből, és boritsd rá egy tiszta konyharuhára, amit célszerű előbb kristálycukorral meghinteni. Vedd le a sütőpapirt óvatosan. Egy másik tiszta konyharuhát nedvesits be, boritsd a tésztára, úgy hüljön ki (igy nem fog megkeményedni).

Krém készítés


A krém hozzávalóit tedd egy tálba, keverd el, majd verd fel habbá.
Ha kész, a kihült tésztára a krém két harmadát egyenletesen teritsd el, csavard fel óvatosan mint ahogy az egyéb tekercseknél szokás, a maradék kókuszos habos krémmel kend be a rolád oldalát.
Csokidarával meghintve mutatós sütit kapunk.

Fogyasztás előtt tegyétek hűtőbe! Igazán másnap a finom, akkorra összeérnek az ízek, a hab picit keményedik, csak az vele a baj, hogy roppant gyorsan elfogy.

Havas tátra

Havas tátra

Tészta(2 lap):-3dl víz

-25dkg margarin

-22dkg liszt

-7db tojás

csipet só,cukor

A vizet a margarinnal,cukorral,sóval felforralom.Mikor forr belekeverem a lisztet és a tűzön kevergetem még kb.:2-3 percig.Hagyom kihűlni,majd lassan belecsorgatom a jól összekevert tojásokat.2jól kikent tepsibe elsimítom.előmelegített sütőben sütöm.15percig nem szabad kinyitni a sütőajtót.Kb.:20percig sül.

Krém: -7dl tej

-3cs.vaníliás pudingpor

-1cs.van.cuk.

-25dkg margarin

-25dkg porcukor

-3cs.tejszínhabpótló por+a hozzávaló tej

Pudingot főzök,a margarint kihabosítom a porcukorral.Ha kihült a puding összekeverem a kettőt és a tésztára simítom.Megcsinálom a tejszínt a tetejére teszem.Ráteszem a felső lapot úgy hogy a "csúcsos" fele legyen felfelé.Leszórom porcukorral,csokival lecsorgatom a tetejét.Hideg helyre teszem 2-3 óra múlva lehet szeletelni.

Kókuszos sütemény

Kókuszos sütemény

Tészta:-50 dkg liszt

-15 dkg margarin

-15 dkg porcukor

-1/2 cs. sütőpor

-2 kanál tejföl

-2 kanál kakaó

-1 tojássárgája

Ezeket jól összedolgozom,és 2 részre osztom.Két lapot nyújtok belőle,az egyiket zsírozott,lisztezett tepsibe rakom.Ráöntöm a 6 tojásfehérjéből,20 dkg porcukorból,20 dkg kókuszreszelék hozzáadásával vert masszát.

A másik lappal lefedjük,és megsütjük.(kb. 20-25 pec) Teljesen hagyjuk kihülni.

Krém:-6 tojássárgája

-3 ek. liszt

-3 dl tej

-25 dkg margarin

-25 dkg porcukor

A tojássárgáját elkeverem a liszttel és a tejjel,krémet főzök belőle.A margarint kihabosítom a porcukorral,és összekeverem a kihűlt krémmel.A tésztára simítom,csokival bevonom a tetejét.

Tejszelet

Tészta : - 4 tojás
- 10 dkg cukor
- 3 ek víz
- 4 dkg olvasztott margarin
- 15 dkg liszt
- 2 dkg kakaópor
- 1/2 cs. sütőpor
- 1/2 kk. mézessütemény fűszerkeverék
- 1/2 ek méz
A tojássárgáját a cukorral,mézzel fehéredésig habosítom.Utána belekeverem a vizet és az olvasztott margarint.A lisztet összekeverem a sütőporral,kakaóporral,mézessüti fűszerrel,és hozzákeverem a tojássárgájás keverékhez.A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verem és óvatosan ezt is belekeverem.Margarinos-lisztes tepsibe öntöm és sütöm.Amikor kihűlt kiveszem a tepsiből és felvágom kétfelé.Így 2 egyforma lapom lesz tepsi méretű.
Töltelék : - 3 ek cukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 2 dl tej
- 4 lap zselatin
- 4 dl tejszín
A zselatinlapot hideg vízbe beáztatom,mikor megpuhult belekeverem a tejbe.A tejet a zselatinnal,cukorral,vaníliás cukorral felfőzöm.Utána langyosra hűtöm,miközben kemény habbá verem a tejszínhabot.Ha langyos a zselatinos cukros tej összekeverem a tejszínhabbal.Az egyik lapot visszateszem a tepsibe ráöntöm a krémet majd betakarom a másik lappal.Kicsit folyós a krém de 1 órára a hűtőbe teszem és már lehet szeletelni.Eredetileg le kellene csokizni a tetejét de én ezt már kihagytam.Szerintem így finomabb!


Gyümölcsös túrótorta

Hozzávalók: - 4 tojás
- 4 ek liszt
- 4 ek cukor
- csipetnyi szódabikarbóna
Piskóta tésztát készítek és 24 cm átmérőjű margarinos-lisztes tortaformában(kapcsos) megsütöm.Ha megsült kiveszem a formából kicsit meglisztezem a tetejét és ráteszem egy tálcára úgy hogy a teteje legyen alul.Így mire kihűl teljesen sima lesz a teteje.Ha teljesen kihűlt visszafordítom lesöpröm róla a lisztet és visszateszem a kapcsos tortaformába.

Töltelék: -25 dkg túró
- 15 dkg porcukor
- 2 ek tejföl
- 2 cs. vaníliás cukor
- 1/2 citrom reszelt héja
- 2 dl növényi tejszín (Hullalá)
- gyümölcs
- tortazselé

A túrót villával áttöröm.Belekeverem a cukrot a vaníliás cukrot,a citromhéjat,és a tejfölt.A tejszínt kemény habbá verem és hozzákeverem a túróhoz.Ha rendes tejszínt használok 1 dl vízben 1 dkg zselatint megfőzök ,langyosra hűtök és a tejszín előtt hozzákeverem a túróhoz.A kész tölteléket rásimítom a piskótára úgy hogy ne legyen hézag a tortaforma szélénél.Kirakom a tetejét gyümölccsel.Fagyasztóba rakom amíg megfőzöm a tortazselét a tetejére.A leírtak szerint elkészítem a tortazselét majd ha langyosra hűlt ráöntöm a torta tetejére.Hűtőbe teszem amíg megdermed a zselé.Kiveszem a tortaformából és szeletelem.

Pingvin szelet

Pingvin szelet

Kissé bonyolult,de megéri vele bajlódni!

Hozzávalók:


A piskótához:
1 csomag sütőpor
3 dkg kakópor
16 dkg finomliszt
3 evőkanál víz
15 dkg kristálycukor
6 db tojás

A rátéthez:
10 g zselatin vagy tortazselé
5 dl tejszín
3 dl tej

A mázhoz:
10 dkg Rama Sütőmargarin
1,5 dl tej
35 dkg étcsokoládé

Elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét és a fél adag cukrot kemény habbá verjük, a sárgáját, a vizet és a cukor másik felét krémesre keverjük. A fehérjehabhoz hozzáadjuk a sárgája masszát, a liszttel elkevert sütőport, a kakaót és vigyázva összekeverjük. Beleöntjük egy margarinnal kikent, kilisztezett tepsibe és előmelegitett sütőben 190 °C-on 15-20 percig sütjük. A megsült piskótát kihűtjük és kettévágjuk. A zselatint 1/2 dl tejben az előirás szerint elkészitjük. A mázhoz a tejet, margarint és csokoládét lassan felmelegítjük, ameddig nem kezd sűrűsödni, majd levesszük a tűzről. A még langyos zselatint a maradék tejhez öntjük. A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a zselatinos tejet és még néhány percig keverjük. A piskóta alsó részét a tepsibe rakjuk, rákenjük a krém felét és ráöntjük a csokoládémáz harmadát, rákenjük a krém másik felét majd betakarjuk a piskóta felső részével. A tetejére öntjük a csokoládémáz maradékát. Hűtőbe rakjuk, szeleteljük.

Kinder szelet

Kinder szelet

Tészta: -25 dkg porcukor
-5 dkg margarin
-2 ek méz
- 2 tojás
-2 ek kakaópor
Ezeket gőz fölött felmelegítem,állandó kevergetés közben
Leveszem a gőzről,hagyom kihűlni,belekeverek - 65 dkg lisztet
- 1 kk szódabikarbóna
Kimargarinozott tepsibe kettő lapot nyújtok belőle
Krém: -3 cs tejszín ízű pudingpor
-1 ek liszt
-7 dl tej
-20 dkg margarin
-25 dkg porcukor
A pudingporból lisztből tejből sűrű krémet főzök,a margarint porcukorral kihabosítom.
Ha kihűlt a főzött krém,a kettőt összekeverem,és a két lap közé töltöm.
Tetejét lecsokizom,másnap szeletelem.

Madártej szelet

Tészta : - 8 tojásfehérje
- 8 ek. cukor
- 8 ek. liszt
- fél csomag sütőpor
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verem.Belekeverem a sütőporos lisztet,sütőpapíros tepsiben sütöm.

Krém : - 8 tojássárgája
-2 cs. vaníliás pudingpor
- 1 ek. liszt
- 8 dl tej
- 20 dkg porcukor
- 25 dg margarin

Teteje : - 3 dl tejszín (Hulalá)

A tojássárgájából,pudingporból,lisztből,tejből sűrű krémet főzök.A margarint kihabosítom a porcukorral és összekeverem a kihűlt főzött krémmel.A krémet a tésztára simítom.Tetejére kenem a keményre vert tejszínhabot

Horizont szelet

Horizont szelet

Tészta : -30 dkg liszt
-8 dkg zsír
-15 dkg porcukor
-1 tojássárgája
-1 cs. sütőpor
-2 ek. kakaó
- kb.: 1,5dl tej
Közepes keménységű tésztát gyúrok és 2 lapot sütök belőle.
Sütök egy 5 tojásos piskótalapot.

Krém : - 0,5l tej
- 3 ek.liszt
- 2 cs. vaníliás cukor
- 25 dkg margarin
- 25 dkg porcukor
- baracklekvár

A lisztből sűrű krémet főzök.A margarint a porcukorral kihabosítom és összekeverem a kihűlt főzött krémmel,vaníliás cukorral.A barna lapot megkenem lekvárral vékonyan,ráteszem a fele krémet.Rá a piskótalapot ezt is lekenem lekvárral,rásimítom a krém másik felét.A másik barna lapot krémre rakom.Tetejét is lekenem lekvárral másnap csokizom és szeletelem.

Kráter

Kráter

Hozzávalók: - 6 db Tojás
- 25 dkg porcukor
- 25 dkg liszt
- 2 ek. kakaó
- 1 cs. sütőpor
- 1 dl olaj
- 1 dl tej

"Töltelék": - 9 dl tej
- 2 cs. vaníliás pudingpor
- 3-4 ek. cukor ízlés szerint

Tetejére : - 1 nagy dobozos tejföl
- 1 cs. vaníliás cukor
- 3 ek porcukor


Először a pudingot főzöm meg.Hagyom teljesen kihűlni.A tojássárgáját a porcukorral fehéredésig habosítom.Utána belekeverem az olajat,1 dl tejet,kakaót,sütőporos lisztet.A legvégén hozzákeverem óvatosan a kemény habbá vert tojásfehérjét.Margarinos lisztes tesibe öntöm. A kihűlt pudingot evőkanállal rákanalazom a nyers tésztára.Olyan "bocifoltos" legyen.Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. A 3 ek porcukrot és a vaníliás cukrot belekeverem a tejfölbe és a még forró sütire kenem.Visszateszem még a sütőbe kb.:3-4 percig.Kiveszem hideg helyre rakom.Amikor teljesen kihűlt akkor szeletelem.

Francia krémes

Francia krémes

Hozzávalók : - 60 dkg leveles tészta
- 1 l tej
- 0,5 l víz
- 4 cs. vaníliás pudingpor
- 1 ek liszt
- 8 tojásfehérje
- 25 dkg cukor
- 3 dl tejszín(Hullalá)
-2 cs. cukormáz(Dr Oetker)
A leveles tésztából kettő lapot nyújtok pihentetem 15 percet hideg helyen és előmelegített sütőben megsütöm.A pudingport a liszttel összekeverem és annyi tejet adok hozzá hogy simára tudjam keverni.A többi tejet a vízzel és a cukor 1/3 részével felforralom.A tojásfehérjét kemény habbá verem a 2/3részt cukorral.Mikor forr a tej a pudingport belekeverem és besűrítem.Mikor sűrű még a tűzhelyen hagyom és belekeverem a felvert tojásfehérjét.Az egyik kisült lapra öntöm,hideg helyre rakom 4-5 órát.Elkészítem a cukormázat és a másik lapra simítom egyenletesen,mikor megkötött felszeletelem.A tejszínt kemény habbá verem rásimítom a krémesre,majd ráteszem a tetőket és forró vízbe mártott késsel felszeletelem a süteményt.

Rákóczi túrós

Rákóczi túrós

Hozzávalók:
Tészta: -30dkg liszt
-20dkg margarin
-10dkg porcukor
-1 tojássárgája
-csipet szódabikarbóna
Összekeverem a lisztet a porcukorral, szódabikarbónával és a margarint elmorzsolom benne. Hozzáadom a tojássárgáját és összegyúrom. Fél órára hideg helyre teszem. Nagyobb tepsiben egy lapot nyújtok belőle félig megsütöm.

Töltelék: -1kg túró
-35dkg porcukor
-3 tojássárgája
-1 ek. tejföl
-0,5 l tej
-12dkg búzadara
-2 cs. vaníliás cukor
-mazsola(én nem tettem bele ,mert nem szeretem)
A tejből és a búzadarából sűrű tejbegrízt főzök és kihűtöm teljesen. A túróhoz hozzákeverem a többi hozzávalót és a kihűlt tejbegrízt. Ha nagyon lágy lenne búzadarát teszek még hozzá. Rásimítom a félkész lapra és vissz*rakom a sütőbe készre sütöm.

Teteje: -4 tojásfehérje
- 28dkg cukor
- kevés víz
- baracklekvár
A 20 dkg cukorból és a vízből méz sűrűségű szirupot főzök. Tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem, és folyamatos keverés közben hozzáadom a szirupot. Keverem amíg langyosra hűl. Habzsákba töltöm a habot és berácsozom vele a sütemény tetejét. Sütőbe rakom, de csak 50 fokra, hogy már csak száradjon a tetején a hab. Mikor kész baracklekvárt teszek a vonalak közé. Ha teljesen kihűlt szeletelem

Képviselőfánk

Képviselőfánk

Hozzávalók: -15 dkg margarin
- 15 dkg liszt
- 1,5 dl víz
- kb.: 5-6 db tojás
- csipet só,csipet cukor

A vízbe beleteszem a margarint,sót,cukrot,és felforralom.Mikor már erősen forr beleszórom a lisztet és addig kevergetem a tűzön amíg elválik az edény falától.A tésztát gépi habverővel keverem miközben a tojásokat egyesével hozzáadom.A tésztából csillagcsöves habzsákkal kis halmokat nyomok a kiolajozott lisztezett tepsibe.A tetejét lefröcskölöm egy kevés vízzel és előmelegített sütőbe teszem (kb.:200fok):A sütőajtót nem szabad kinyitni 10-12 percig.Ha már szép színe van lejjebb veszem a hőfokot hogy belül is átsüljön.

Töltelék: - 2cs. vaníliás pudingpor
- 6 dl tej
- 3 tojás
- 15 dkg cukor

A pudingport a tojássárgájával a tej egy részével elkeverem.A maradék tejet felteszem főni.A tojásfehérjét csipet sóval,a cukorral kemény habbá verem.Mikor forr a tej belekeverem a pudingport és felfőzöm.Mikor már sűrű belekeverem óvatosan a tojásfehérjét.
A kihűlt tésztának levágom a tetejét megtöltöm a főzött krémmel hagyom kihűlni
.Felvert tejszínhabot teszek a rá.A tetejére teszem a levágott tetőket megszórom porcukorral.

Zsermák

Zsermák


Tészta: - 50dkg liszt
- 30dkg margarin
- 3 tojássárgája
- 8 dkg cukor
- 2,5 dkg élesztő
- kb.1 dl langyos tej
- 1 ek. tejföl
- csipetnyi sütőpor
- csipetnyi só
Az élesztőt kevés langyos tejben pici cukorral felfuttatom.A margarint elmorzsolom a lisztben.Mikor felfutott az élesztő az összes hozzávalóval linzer tészta keménységű tésztát gyúrok.3 részre osztom a tésztát.

Töltelék : - 50 dkg darált mák
- 30 dkg cukor
- 3 dl tej
- SZILVALEKVÁR(csak ezzel az igazi)
A tejet felteszem főzni a cukorral.Mikor forr ráöntöm a mákra összekeverem és kihűtöm.Kinyújtom az első lapot és tepsibe(36X36) teszem.Lekenem lekvárral,és ráteszem a töltelék felét.Megint lap,lekvár töltelék és ismét lap a tetejére.Kelesztem langyos helyen fél órát.Megszurkálom a tetejét és sütöm.

Csokimáz : - 5 ek.kakaópor
- 6 ek. cukor
- kicsi víz
- 8 dkg margarin
A kakaót a cukorral elkeverem és annyi vizet adok hozzá hogy simára tudjam keverni.Állandó kevergetés közben felforralom.Leveszem a tűzről és elkeverem benne a margarint.Még melegen a kihűlt zsermákra simítom.Hűvös helyre teszem másnap szeletelem.

Kakaós csiga



Kakaós csigakeksz

Hozzávalók: 30 dkg vaj/margarin, 50 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 2 tojás, 4 dkg kakaópor, 1 db tojásfehérje, csipet só

Vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot, a sót és a tojásokat és gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk belőle. Ha kész elfelezzük és az egyik felébe belegyúrjuk a kakaóport. Fóliába csomagolva 1 órára a hűtőbe tesszük pihenni.

Utána mindkét tésztát 2-3 mm vékonyra nyújtjuk. Az alsót megkenjük tojásfehérjével, majd ráborítjuk a másik lapot. Egy éles késsel összeszabjuk az éleket, hogy egyformák legyenek. Szorosan feltekerjük, majd kicsit még visszatesszük a hűtőbe, hogy teljesen kemény legyen.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tésztát 0,5 cm vastagságú szeletekre vágjuk, sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk őket és kb. 10-12 percig sütjük őket.

Megjegyzés: Szerintem a tészta elbírna még - Stahlosan mondva - egy kis ízturbózást- vaníliaromával, reszelt citromhéjjal.

Sportszelet

Sportszelet

2 dl tejet, 20 dkg margarint és 20 dkg cukrot összeforralunk.

Kihűtjük és utána hozzaöntünk egy csomag ( fél kg ) darált háztartási kekszet, 3 evőkanál kakaót, 1 vaníliaaromát és 1,5 üveg rumaromát. ( én ehelyett fél dl rumot tettem bele).

Az egészet összekeverjük, majd egy folpackkal ( én egy nylonzacskót szedtem szét, mert utálom a folpackot hámozni) kibélelt tálcára nyomkodjuk.

Itt lehet variálni, hogy milyen vastagra akarod a csokit/sütit. Én a normál, vékonyabb fajtát utánoztam le, de lehet akár a vastagabb XXL-eset is utánozni.

Szóval a kívánt vastagságúra lapigatjuk a tálcán. Kicsit hűlni hagyjuk és közben csokit olvasztunk. (én tejcsokit választottam és a zacskós kivitelt, amit csak forró vízbe kell tenni, ott megolvad, azután levágni a tetejét, kinyomni és szétkenni a sütin. Két zacskót használtam fel, mert nagy adag volt, de tök jó lett. Majd ha megint veszek bepostolom ezt a fajta csokimázat, én nagyon szeretem, mert könnyű vele bánni, nem kell gőz felett dikicselni vele, aprósütit tök jól lehet vele díszíteni, ha csak kis lyukat vágunk rá és nem is drágább, mint egy tábla Katica tortabevonó, azt hiszem 160 Ft körül van egy zacskó)

Szóval végül ráöntjük a csokimázat és hűtőbe rakjuk kb. egy órára, hogy megdermedjen. Utána a kívánt vastagságúra daraboljuk. Utána már nem kell hűtőben tárolni.

Ui: az jutott még eszembe, hogy van a sport csokinak egy meggyes fajtája is. Azt is lehetne reprodukálni, ha meggybefőtt levét tennénk hozzá egy keveset vagy bonbonmeggy aromát tenni bele.



Donut- amerikai fánk

Alapfánk (Donut) (Bigacsiga2 receptje)

2 csésze finom liszt (egy csésze 2, 5 dl)
1/2 csésze cukor
1 cs. sütőpor
4 evőkanál étolaj
1/2 csésze tej
1 cs. vaníliás cukor
1 tojás felverve

A sütőt elő kell melegíteni 160-165 fokra.
Össze kell keverni a lisztet, cukrot, sütőport.
Ehhez kell adni a felvert tojást, olajat, tejet.
Az egészet csomómentesre keverni.

A sütőlapokat vékonyan ki kell kenni vajjal vagy margarinnal. Olaj nem jó.
A formákat 2/3 részig megtölteni, és 165 fokon 8 percig sütni. Tűpróba.
Ha kiveted a fánkokat, kissé kihűteni a sütőlapot, kitisztítani, és süthető a következő adag.

Ebből az adagból 12 nagy (2 tepsi) vagy 36 kicsi fánk (3 tepsi) süthető. :)

A nem lyukas fánkok tetszés szerint tölthetőek pl. lekvár puding stb.
A teteje mázzal vonható be.
pl. csoki máz, csoki máz és kókuszreszelék, csokimáz és szinescukor dara,
cukormáz, 1 csésze porcukor, 1/2 csésze forrásban levő vízzel csomómentesre keverve.
A víz helyettesíthető, narancslével, citromlével vagy tejjel, ízesítőkkel ételszinezékkel stb.

Kinder paradiso szelet házilag


Hozzávalók:

4 tojás
100 gr liszt
100 gr étkezési keményítő
150 gr cukor
reszelt citromhéj v. 1 fiola citrom aroma
1 csipet só
100 gr vaj
1/2 csomag sütőpor

A tojások sárgájával habosre keverem a cukrot, hozzáadom a puha vajat, majd lassan az összes többi anyagot. A végén óvatosan belekeverem a tojások keményre vert habját, lassan kell csinálni, mert a massza elég kemény. (esetlegesen 1-2 ek. hideg tejjel lehet "hígítani" hogy ne legyen túl kemény, de nem szabad sokat önteni bele) Megjegyzés tőlem: nekem nem kellett bele tej.


Kivajazott, liszttel megszórt tepsibe teszem és 170 °C-os sütőben 35-40 percig sütöm.

a krémhez:

250 ml tej
200 ml tejszín
60 gr cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 csipet só
30 gr liszt
reszelt citromhéj
néhány csepp rumaroma v. 2 ek rum
2 lapzselatin

200 ml tejet felforralok, összekeverem a cukrot és a lisztet a maradék tejben és a forró tejhez adom. Állandó keverés mellett 1-2 perc alatt kemény krémet főzök belőle. Folpackkal letakarom és hagyom kihűlni. Hozzákeverek minden anyagot. A lapzselatint 5 percig hideg vízben áztatom, majd óvatosan kicsavarom és a krémbe keverem. A legvégén a keményre vert tejszínhabot is hozzákeverem.

A kihűlt tésztánkat ketté vágjuk és megtöltjük. Kb. 1 órára hidegre tesszük, hogy a krém megdermedjen, utána porcukorral megszórva tálaljuk.

Tiramisu kis változtatásokkal


Hozzávalók:

15 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 50 dkg mascarpone, 3 tojás, 2 csomag babapiskóta, 2-3 evőkanál kakaópor a tetejére

az áztatófolyadékhoz: fél deci rum, 2 kis tasakos 3in1 kávé és kb. 1,5 dl forró víz

Elkészítés

1. Válasszuk szét a tojásokat és a fehérjékből verjünk kemény habot.

2. A tojássárgájákat robotgéppel habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral.

3. Adjuk a tojássárgájás keverékünkhöz a mascarponét és keverjük simára- még szintén a robotgéppel.

4. A felvert tojásfehérjénket óvatosan-fakanállal- keverjük a mascarponés-cukros-tojássárgájás krémünkhöz.

5. Készítsük el az áztatófolyadékot: a kávéporokat oldjuk fel a forró vízben, öntsük hozzá a rumot.

6. Egy-lehetőleg szögletes- tál pl. sütőtál, jénai stb alját rakjuk ki a bemártott ( kb. 3-4 másodpercig-ne áztassuk túlságosan el) babapiskótákkal, majd fedjük be krémmel, majd megint jön rá egy réteg bemártogatott babapiskóta és ismét krém. Így folytassuk, míg van anyagunk, de arra figyeljünk, hogy a tetejére mindenképpen krém kerüljön.

6. Tegyük hűtőbe legalább egy éjszakára, hogy összeérjenek az ízek és a babapiskóta is megpuhuljon. Tálalás előtt szórjuk meg alaposan cukrozatlan kakaóporral.

Tipp: Én a maradékot üvegpoharakba rétegeztem és mondhatni majdnemhogy nagyobb sikere lett, mint a rendesnek, mert irtó guszta volt.

Természetesen a kávé, ha van lehet igazi és ha van otthon használjunk amarettót vagy kávélikőrt, ki mit akar én csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy emiatt felesleges venni, mert így is nagyon finom lesz, higgyétek el nekem.

Krémes- gyorsan

Ha létezne villámgyorsan összedobható és mégis nagyon finom sütemények versenye, ez a krémes tuti dobogós helyen végezne. A már többször is említett Házi sütemények c. könyvből vettem a receptet, annyi változtatással-turbósítással, hogy nem én sütöttem a leveles tésztából lapokat, hanem megvettem a boltban 280 Ft-ért a friss krémeslapot. Lehet, hogy a gasztrosznobok most felsíkítanak és levegőért kapdosnak emiatt, szerintem ez azért nem főbenjáró bűn. Mindennel együtt nincs 20 perc, amíg elkészül. Tovább tart megvárni, hogy kihűljön. Nálunk óriási sikere volt, hétvégén dupláznom kellett belőle, mert pillanatok alatt eltűnt.

Én a könyvben írt adagokat feleztem, a kb. 30*20-as lapokhoz ennyi bőven elég volt.

Krémes

1. A krémeslapok közül azt amit felülre szánunk, egy éles késsel kockázzuk fel, akkora darabokra amekkorára majd szeretnénk elkészülte után felvágni. Sokkal könnyebb dolgunk lesz így, és nem törjük össze a lapokat. (ettől függetlenül szerintem alapszabály, hogy ezt a sütit nem lehet sem tökéletesen szépen enni, sem pedig szeletelni)

2. Az alsó lapot készítsük egy tálcára.

3. Jöhet a krém: Kimérünk fél liter tejet, egy olyan pitliben, amit be tudunk rakni a mikróba.

4. 3 evőkanál lisztet simára elkeverünk egy kevés tejben, a maradék tejet pedig berakjuk a mikróba 1-2 percre, hogy átmelegedjen.

5. A tejes liszthez, egyenként hozzáadunk 3 tojássárgáját és elkeverjük. Ezután hozzáöntjük a tejet is.

6. A keverékbe rakunk egy csomag vaníliáscukrot és 3 evőkanál kristálycukrot is.

7. A 3 tojásfehérjét kemény habbá verjük.

8. A tojásos-cukros keverékünket állandó keverés mellett sűrűre főzzük.

9. Ha besűrűlt, kicsit levesszük a tűzről és hozzáadjuk a felvert tojásfehérjehabot, majd a tűzre visszatéve 1-2 percig még főzzük, folyamatos keverés mellett.

10. A meleg krémmel azonnal megtöltjük a lapokat, a felkockázott tetejét is visszaillesztjük és megszórjuk bőven porcukorral.

11. Ha kihűlt, rögtön fogyaszthatjuk.