2011. január 14., péntek

burgonyapogacsa by:DEBIGABI

Hozzávalók, amiket használtam:

40 dkg héjában főtt burgonya
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 dl tej
csipet cukor az élesztő felfuttatásához
1 egész tojás
2 ek tejföl

valamint
1 tojás felverve a teteje kenéséhez és
sajt a tetejére

A burgonyákat először is alaposan lesikáltam utána megfőztem héjastul, majd miután egy kicsit meghűltek megszabadítottam őket a héjuktól és krumplinyomóval szépen összetörtem. Hozzáadtam az 1 dl tejben felfuttatott élesztőt, valamint az összes többi hozzávalót. Jó alaposan összegyúrtam, majd félrettem pihenni, kelni. Kb. egy fél óra múlva megint átgyúrtam a tésztát, és újabb pihentetés következett. Mikor már szépen megkelt lisztezett felületen kinyújtottam kb. 1,5 cm vastagságúra és kiszagattam pogácsaszagatóval. A tetejét megkentem a felvert tojással és egy kis reszelt sajtot szórtam rá, majd 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt szépen megsütöttem. Nagyon finom lett a burgonyától és még melegen egy csomót elfogyasztottunk belőle.



Hot-dog! max version 2.

Módosítottam a hotdogot!
Készítettem egy nagy adag kifli tésztát, és abból vágott csíkokba bugyoláltam a regnum ( spar saját márkás terméke, egész jól sikerült ) juhbeles virslit. Naaagyon jóóó lett.




Kifli alap tészta: 10 pár virslihez:
2 dkg olaj, 2 dkg só, 2 dkg cukor, 440 ml tej, 60 dkg sima liszt, 15 dkg rétesliszt, 11 gr szárított ( vagy 4 dkg friss ) élesztő.

Érkezési sorrendben a kenyérsütő tartályába, tészta program. Természetesen készíthető kézzel is, csak akkor legalább kelesszük 2 órát.


A kész tésztát 2 részre osztom, darabonként kinyújtom. A kinyújtott tésztát felvágom 10-10 csíkra, és beletekerem a virslit. Nem baj ha nem fedi teljesen a tészta, legyen rusztikus.


A tetejét megkenem egy felvert tojással, gőzös sütőben 50 c-on kelesztem 35 percet, majd 200 c-on kb. 40 perc alatt szép pirosra sütöm.




Ez a kifli tészta egy rugalmas, viszonylag kemény, ám jól dolgozható tészta. Legközelebb kipróbálom bagett szerűségre.



Hát nem guszták? Tessék kipróbálni, nyami-nyami....:-))


Az első öregtésztás kenyerem BY Max

Sokáig váratott magára, de azt hiszem megérte. Friss élesztővel készült, Limara öregtésztás receptje alapján.
Azóta folymatosan van a hűtő aljában egy adag (20-25 dkg) öregtészta, készült már belőle kifli, ciabatta, kenyerek (rozsos, teljes kiőrlésű és burgonyás).




Limara öregtészta receptje:

- 3 dl lagyos víz,
- 1,5 teáskanál só,
- 50 dkg BL-80-as liszt,
- 2 ek zsíros tejpor
- 1 teáskanál cukor,
- 1,5 dkg élesztő,
- 1 evőkanál olaj

A kenyérsütőben dagasztattam, majd amikor leállt, akkor kivettem az üstöt, lefóliáztam, és beraktam a hűtőbe.



Másnap vissza tettem a gépbe, ismét összedagaszttam, kivettem a tartályt (ilyenkor a programot leállítom), kivettem belőle 20 dkg-ot, a többi tésztát átettem egy tálkába, és lefóliázva tettem a hűtőbe. Minden nap dolgoztam belőle, és amikor elfogyott, akkor abból a tésztából, amibe utoljára raktam, a dagasztás-kelesztés után kivettem 20 dkg-ot és azt tettem a hűtőbe.



Fehér kenyér:

- 2 tk só
- 2 tk cukor
- 1 ek olaj
- 375 ml víz
- 20 dkg öregtészta
- 1,5 dkg friss élesztő (vagy 7 gr szárított)
- 10 dkg rétesliszt
- 36 dkg kenyér liszt
- 20 dkg sima liszt
- 2 ek (kb. 3 dkg) zsíros tejpor

Ez a recept nem a kenyérsütőgépben sült, hanem külön sütőben. Ha kenyér sütőben akarjuk készíteni, akkor csak 8-10 dkg öreg tésztát tegyünk bele, mert nagyon szépen megkel.




A gép megdagasztotta, megkelesztette, mire pont végez, addigra már majdnem felnyomja a tetőt. Kiveszem a tésztát, megformázom, és langyos helyen a duplájára kelesztem. Mikor megkelt, akkor megkenem hideg vizes kézzel. Légkeverésen, alsó-felső sütés, 175-180 c-on, 35-40 percig sütöm. Amikor már szépen pirul a teteje, akkor letakarom egy alufóliával, hogy ne égjen meg.

Ha megsűlt, kiveszem és azonnal átkenem hideg vízzel, és úgy hagyom kihűlni.

Paraszt kenyér fehér lisztből (Dagasztás Nélküli Kenyér) Max konyhaja

.



Hozzávalók:

- 2 dkg friss élesztő
- 10 dkg tejsavó
- 30 dkg víz (vagy csak 40 dkg víz, mert nálunk sincs mindig tejsavó)
- 8 dkg rétes liszt
- 8 dkg bio teljes kiőrlésű rozsliszt
- 34 dkg sima liszt
- 2 ek tejpor
- 2 tk só



Feloldom az élesztőt a langyos folyadékban, és pihentetem. Közben átszitálom a liszteket, és kikeverem a sóval. Bele egy nagy keverő tálba, és hozzá keverem a folyadékot. Lefedem, és 12 órát hagyom kelni.


Letelt az idő, bekapcsolom a sütőt, 250 C-ra állítom, és bele teszek egy jénait melegedni. Egy spatulával átdolgozom a tésztát, körbe lisztezem. Kelesztem még 20 percet. Kiveszem a forró edényt, most szólok, nincs teteje! Megszórom a formát liszttel, és bele teszem a tésztát. Mehet a sütőbe, még mindig fedetlenül!



Stílusosan egy kis krémsajttal megkenve

Alsó sütésen sütöm 20-25 percet, majd alsó-felső sütésre teszem, és sütöm még 45-55 percet, de néha rápillantok, ne égjen meg a teteje.

Sok sikert és jó étvágyat hozzá!


Max

Párnácskák. Max konyhaja

Párnácskák.



Most nem a tészta készítésről szól a bejegyzés, hanem a formázási módról. Ezt inkább előre kinyújtott (pizza) tésztából szoktam csinálni, mert annak egyenletesen vékony a vastagsága. Meg lehet csinálni egy jó puha, kelt tésztából is, de az annyira rugalmas, mindig vissza ugrik, nehéz lenne ilyen vékonyra kinyújtani.

Formázás:



A kinyújtott lapot, hosszában félbe vágom, megkenem valami zsiradékkal. Ez lehet krémsajt, vaj, margarin, de akár jó kis (liba)zsír is.



Vékonyan megszórom reszelt félkemény sajttal, és szorosan feltekerem. Egy fakanál nyelével erősen benyomom a tésztát, majd egy éles késsel elvágom a vájat közepén.



Sütőlapra teszem, és tojássárgájával megkenem. Előmelegített sütőben, 180 C-on, szép pirosra sütöm.



Nem mindig sikerül egyben maradnia, de ez az ízén semmit sem ront.



Jó étvágyat hozzá!

Hagymás-zöldfűszeres bagett Max konyhajabol

.


Hozzávalók 8 db-hoz:

- 2 dkg cukor
- 7 dkg (olíva)olaj
- 2 dkg élesztő
- 32 dkg víz
- 10 dkg rétes liszt
- 54 dkg sima liszt
- 2 dkg só

A kenéséhez (főző)tejszín

Töltelék:

- 2 db csemege újhagyma
- 1 póréhagyma
- 2 kisebb vöröshagyma
- bazsalikom, rozmaring, oreganó, kakukkfű
- só, bors, olívaolaj


A tészta alkotóelemeit puha tésztává dagasztom, majd egy tálban, lefedve kelesztem 45-50 percet. A hagymákat megtisztítom, és felvágom közepes kockákra.


Kevéske olajon üvegesre dinsztelem a hagymát, közben sózom borsozom. Ha megpárolódott, mielőtt leveszem a tűzről, belekeverem az összevágott zöld fűszereket. Egy lapos tányérra terítem, hogy kihűljön.


A tésztát átgyúrom, kiterítem egy nagy lapra, és beterítem a hagymás-fűszeres keverékkel. Újra összegyúrom, és pihentetem 10-15 percet.


Nyolc egyforma darabra vágom, megformázom a bagetteket, langyos helyen kelesztem, és egy éles késsel bevágom. Megkenem a tejszínnel, és előmelegített sütőben 30-35 perc alatt szép pirosra sütöm.


A nagy feladat, hogy a sütőből szálló illatoknak tudjunk ellenállni, és megvárni míg kihűl.

Jó étvágyat hozzá!

Max

Hamburger egy kicsit másképpen Max

.


Hozzávalók 12 bucihoz:

- 2 dkg cukor
- 2,5 dkg friss élesztő
- 34 dkg víz
- 6 dkg olaj
- 10 dkg rétes liszt
- 54 dkg sima liszt (vagy 64 dkg sima liszt, ha nincs rétes liszt)
- 2 dkg só
- 5 g búza sikér (elhagyható)

A kenéséhez egy felvert tojás

Hamburger buci:

- 50 dkg darált pulykahús
- 50 dkg darált sertéshús
- 2 nagyobb savanykás alma
- 1-2 ek aprított petrezselyem zöldje
- 1-2 tk provanszi fűszerkeverék
- só, bors


Lágy tésztát dagasztunk, majd egy fedeles tálban liszttel megszórva kelesztjük. Amíg kel a tészta, addig gyúrjuk össze a húspogácsa alkatrészeit. Keverjük össze a húsokat, az almát meghámozva reszeljük bele, majd fűszerezzük és ízesítsük. Összedolgozva érleljük egy kicsit, majd vizes kézzel formázzunk pogácsákat belőle. Serpenyőben, kevés olajon süssük meg.

Gyúrjuk át a tésztát, osszuk 12 egyforma téglalapra, és erre tegyünk 1-1 kisütött pogácsát. Hajtsuk rá a maradék tésztát, és óvatosan zárjuk le a széleket, és formázzuk buci alakra.


Előmelegített sütőben, 180 C-on, két vagy három részletben, tojás sárgájával megkenve, süssük szép pirosra.
Vigyázat a belseje forró!


Jó étvágyat hozzá!

Diós-mogyorós tekercs és Habos-mákos lepény by Maxx

.


Hozzávalók:

- 30 dkg liszt
- 12 dkg puha vaj
- 1 ek porcukor
- 4 tojás sárgája
- 1/2 kk szódabikarbóna
- 1,5 dkg élesztő
- 1-1,5 dl tej
- 1 tk porcukor


Töltelékhez:

mogyorós-diós:

- 5-5 dkg darált dió és mogyoró
- 10 dkg porcukor
- 1 tk vaníliás cukor
- 2 db tojás fehérje
- 3-4 ek (savanykás) lekvár (én sárgabarack lekvárral kentem)

Habos-mákos:

- 10 dkg darált mák
- 1 citrom reszelt héja
- 10 dkg porcukor
- 1/2 dl tej
- 2 db tojásfehérje
- 3-4 ek lekvár



Az élesztőt a teáskanálnyi cukorral és egy kis langyos tejjel felfuttattam. Közben a lisztet átszitáltam a cukorral és a szódabikarbónával. A vajat, a tojás sárgákat és a lisztet egy kis tejjel összedolgozom, majd hozzáadom a felfuttatott élesztőt. Összedolgozom, és lágy rugalmas tésztát gyúrok belőle, nem biztos hogy kell az összes tej, inkább lassan adagoljuk. Pár percet pihentetem a tésztát, közben elkészítem a töltelékeket.


Mákos töltelék: a mákot a cukorral és a tejjel felfőzöm, és kihűtöttem. Miután egy kicsit hűlt, hozzáadtam a reszelt citrom héjat, és a kemény habbá vert fehérjét.

Diós-mogyorós töltelék: a tojás fehérjét kemény habbá verem, és ebbe forgatom bele a diót, a mogyorót és a cukrot.
A sütőt előmelegítem 170 C-ra.
A tésztát átgyúrom, majd ketté veszem. Először a rolnit csinálom meg. A tésztát elfelezem, majd hosszú téglalap alakúra kinyújtom. Megkenem a lekvárral, és a két hosszanti oldalát szépen feltekerem egy kicsit, úgy hogy a közepén maradjon egy 10-12 cm-es sáv. A csíkot átteszem egy sütőpapírral bélelt tepsibe. A lekváros sávba bele igazítom a diós-mogyorós hab felét, és elsimítom. Ugyanígy elkészítem a másik tésztát is a diós-mogyorós hab maradékával. Az előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt megsütöm.

Amíg sül, elkészítem a mákos verziót. Egy másik tepsit kibélelek sütőpapírral. A tésztát kinyújtom egy kicsit nagyobbra, mint a tepsi, és belehelyezem. A kilógó széleket ügyesen feltekerem, és a pitét megkenem lekvárral, és belesimítom a mákos habot. Az így elkészített pitét is kisütöm.

Jó étvágyat hozzá!

Max

Panini (Laugenbrot, Lúgos kenyérke) by Maxx

Panini (Laugenbrot, Lúgos kenyérke)


16-17 zsemléhez:
Tésztához:
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 kk. cukor
3 dkg vaj
2,7 dl langyos víz
1 kk. só

A főzéséhez:
2 l víz
4 tk só
12 kk. (kb. 4 dkg) szódabikarbóna
A tészta alkotó elemeiből egy rugalmas tésztát dagasztok, 5 dkg-os darabokra vágom, formázom, és langyos helyen kelesztem.



A vízben elkeverem a sót és a szódabikarbónát, felforralom. A tésztákat (max. 5 db-ot) a forrásban lévő vízbe teszek, és 30 másodpercet főzöm. Szűrőkanállal, a sütőpapírral bélelt tepsire szedem.



Éles késsel (tapétavágó sniccer) bevágom, kristályos sóval dekorálom, és az előmelegített sütőben 220 C-on, 20-22 perc alatt megsütöm.



Só helyett dekorálható mákkal, szezámmal vagy őrölt dióval.



Jó étvágyat hozzá!